Sehova se való

2025. a kresett szó télen . N D. Veron

Félek, de senki sem kerget.
Fáj, de nem ütött meg senki.
Eszem, de nem vagyok éhes.
Látok, de vaknak érzem magam.
Van hol laknom, de a testem hontalan.

Hallom az ordítást, de csendben van mindenki.
Érzem az ütést, de nem bántott senki.
Látom, az üveget a kezedben tartod.
Látom a szörnyeket az ágy alatt, és hallom a hangod.
Meg nem tett tettek elszenvedője,
A holnap sikítása a jövő őre.

Kifakult pulcsik, odaégett ételek, szétszórt papírlapok.
Szürke a város, és én is szürke vagyok.
Használt ruhaként hordom a szívemet,
Leértékelt ára van, s nem kell már senkinek.

Kidobott cetli az ablakon lehull, és én elkapom.
Az van ráírva: Sehova se való.
Nem szemét, de nem is használható.
Fehér, és tele van írva, gyűrött és megviselt,
az otthona az utca.
Zsebre vágtam és hazavittem.

A lelkem egy darabja papírra ragasztva.
Tükörként tekint rám szépen felakasztva.
A lélekből újat venni már nem lehet.
Ami elszakadt, az örökre el is veszett?

A Világ hontalan nekem, kitépett darab.

Talán egyszer kidobom, de még őrzőm a kis cetlit a falon.

Félek, de nem kerget senki.
Fáj, de nem ütött meg senki.
Eszem, de nem vagyok éhes.
Megyek, de nem tartok semerre.
Látom a kezedben az üveget.
Látom ezt a meredt tekintet.

Te írtad rá a szavakat.
Te dobtad ki az ablakodon a pillanatokat.
Te ölted meg az időben a jövőt.
A múltat kiradíroztad és húztál rá egy üres vonalat.
Itt állok az örök mostban egy szakadék felett,
Lépek egyet a semmi térképén.
Vajon repülhetek?